2013. január 30., szerda

Így élem túl a telet



Még egy hónap, és vége a télnek, de míg igazán kitavaszodik, a készleteink teljesen kimerülnek. Sokan betegek körülöttem, de én meglepő módon (és a korábbi évekhez képest), alig voltam beteg az elmúlt évben, kopp, kopp, kopp.



Néhány jó tanács:

  • sok folyadék, leginkább víz, télen én könnyen felejtek el inni, mert hideg van, hideg a víz, stb. pedig fontos, figyeljetek erre oda. Testápolót sem kell annyit használni, ha belülről hidratálunk,
  • sétáljunk (kutyások előnyben), fénylények vagyunk, a D vitamin szükséglet nagy részét még ebben a rusnya időben is pótolni tudjuk, ha kimegyünk egy kicsit a fénybe, szóval, mars ki a parkba, apropót mindig lehet találni, pl. randi,
  • emellett a mozgás is nagyon fontos, endorfintermelés, nem ragozom, ha nincs időtök, már az is segít, ha a másodikra nem lifttel megyünk, egy-két megállót gyors tempóban gyalogolunk,
  • sok nyers zöldség, gyümölcs: répa, cékla (remek páros lereszelve salátának) és a többiek
  • sok leves, én nagy leves-imádó vagyok, még nyáron is! Segít a folyadékbevitelben, és megmelengeti a lelkünket is,
  • a magvak segítenek a téli depresszió leküzdésében, mert magnéziumban gazdagok.


És végül, ha már a nátha szele megcsap:

  • gyömbértea: kb. 5-6 cm-nyit levágok a gumóból, meghámozom, vékony szeletekre vágom, és kb. fél liter vízben kis lángon addig főzöm, amíg szép aranyszínű lesz. Jó csípős!
  • elixír: kb. 1 cm-nyi hámozott gyömbért kis lukú reszelőn lereszelek, 1-2 evőkanál méz és egy fél citrom leve, elképesztően hatásos,
  • kurkuma: köhögős nyavalya esetén fél pohár vízben egy kanálhegynyi (na, most már ilyen szó is van) kurkuma port összekeverek, nagy levegő, pohárfeneke.


Emellett fokhagymás pirítós, chili, torma, pálinka és egy jó nagy alvás!

És sok nevetés, erre különösen ajánlott ennek a blognak az olvasása: http://tekasztorik.blog.hu/ 

2013. január 29., kedd

Vörös lasagne



Most veszem észre, hogy soha nem írtam meg a „STOVE TOP LASAGNE” receptemet a blogra. Pedig tuti valahol ott hever a lakásban egy zsírfoltos cetlin (így szoktam jegyzetelni főzés közben). 

Lehet, hogy az elnevezés magyarázatra szorul: nemsütőben készült lasagne. Hogy mi? Az ember lánya annyira csóró volt nemrég (most is az), hogy az előző albérletében még sütő sem volt, csak a teteje, tudjátok, a gázrózsák. De ettől nem kámpicsorodott el, mikor fejéből az a remek ötlet pattant ki, hogy lasagne-t kéne sütni.


Összeaprított mindenféle zöldséget, és megpárolta őket, majd nyakon öntötte ezeket egy paradicsomkonzervvel. Ez lett a töltelék. Egy nagy labos aljára sok szeletelt hagymát halmozott, nyersen, egy kis olajjal meglocsolva, hogy felfogja a hőt, és ne égjen le az egész. Erre egy kis szósz, besamel, száraz lasagnetészta, és ezt kb. háromszor ismételte. Általában leégett az alja, de nagyon finom volt.

Aztán elköltöztünk, és lett sütő, és megpróbáltam nyers zöldségekkel, de nem lett jó. Úgyhogy én azóta sem sütöm, hanem főzöm a lasagne-t.  

Spenótszezonban a középső réteg tuti, hogy fokhagymával párolt spenót. Most télen meg arra gondoltam, hogy itt ez a sok gyönyörű piros-narancs zöldség, biztos jó lesz abból is.

Hozzávalók:

  • 1 cékla megfőzve, csíkokra vágva
  • 5-6 répa szeletekre vágva, serpenyőben odakapatva (picit legyen fekete)
  • 1 fehérrépa mint fentebb
  • 1 közepes sütőtök megsütve
  • 2 hagyma szeletekre vágva
  • 1 egész fokhagymagumó apróra vágva
  • 2-3 ek olajból és 2 ek lisztből besamel-szerű mártás (vízzel is lehet)
  • 1 tömlős krémsajt, amit a besamelbe keverek
  • 10 dkg reszelt sajt
  • fél doboz lasagne tészta (kb. 9 lap)
  • köménymag, kakukkfű, szerecsendió, fokhagymapor, chili
És ennél a pontnál gyakorlatilag már csak össze kell állítani. Már arra is rájöttem, hogy ha nem levesekhez használt lábosban készítem, hanem olyan magas falu laposabban, aminek teteje is van, akkor sokkal kevesebb eséllyel ég le.
Szóval nagy lapos lábas elő, egy lötty olaj, hagymaszeletek elrendezgetve rá. Következik az első réteg, mondjuk a sütőtök  amit kikanalaztam a héjából a hagymára, ezt fűszereztem fokhagymaporral és chilivel. Erre besamel következik, amibe szerecsendiót tettem. Majd tészta. Következő réteg a cékla, amit köménymaggal ízesítettem. Majd ismét besamel, tészta. Harmadik réteg a répakarikák kakukkfűvel. A tetején besamel és sajt. Általában adok hozzá egy kis vizet, és fedővel, nagyon lassú tűzön főzöm.Látványnak sem semmi, ahogy a cékla megfestette a tésztát. Isteni finom lett!


2013. január 12., szombat

Az a bab


A bab jó! A babban sok a fehérje, rostok, lassan emésztjük meg, így nem leszünk olyan édesek mintha rizst, krumplit ennénk. Cukorbetegeknek is tök jó, mert nem emeli meg hirtelen a vércukor szintet. Van benne B1 vitamin, folsav és magnézium is. Még több babinformáció itt.

A babot éjjelre be kell áztatni, és az áztatóvíztől másnap el kell búcsúzni, így kevéssé lesz gázos a helyzet :). Minden babos recepthez kell egy kis köménymag is.  

Három babos étel következik, amiket mostanában sokat készítettem.

Ricset vagy azaz egyszerű sólet V

Fűszeres Eszternél találtam rá a receptre, három változtatás történt: libacomb, libazsír és tojás nem került bele.

Részeges bab V (tejföl és sajt nélkül)

Kicsi Vútól származik, gyakorlatilag egy az egyben másoltam. Pasik imádják!

Chili sin carne V

Az eredeti recept a Nosalty.huról való. Változatás itt csak annyiban történt, hogy hozzáadtam egy bögre gerslit. És tessék komolyan venni a kakaó vagy csoki és fahéj hozzáadását, nem is tudnám elképzelni ezek nélkül. Általában konzervekből készítem, amikor kevés időm van. 

V=vegán

2013. január 10., csütörtök

Karácsonyi menü januárban



Hát igen, kicsit megkésve írom ezt a posztot, bár végül is bármilyen ünnepi alkalomra jól jöhetnek ezek az ötletek, vagy bármely ünneppé varázsolandó hétköznapra, vagy idén karácsonyra! :P

Szóval karácsonyra ismét készült egy nagy fazék vega töltött káposzta, mint tavaly ... azaz tavaly előtt, de 20 lapiból. Ebből le is fagyasztottam két dobozzal, hogy nem kapjunk kápulinyómérgezést.

Az ünnepi vacsorát anyukámnál költöttük el, ő töltött husit készített és majonézes krumplisalátát, amibe idén főtt tojás is került. Én vállaltam a levest és a vega főételt.

Indiai sárgarépa és sütőtök leves V

  • fél sütőtök megsütve, héjáról lekanalazva
  • 3-4 sárgarépa karikákra vágva
  • 1 vöröshagyma apróra vágva
  • fűszerek: só, kurkuma, curry, római kömény (vagy sima) szerecsendió és chili

A sütőtököt megmostam, magokat eltávolítottam (hallottam, hogy nem kell ám kidobni, hanem meg lehet pirítani, legközelebb kipróbálom), kockákra vágtam, és megsütöttem. A hagymát egy lábosban megdinszteltem, rádobtam a répakarikákat, és egy kicsit pirítottam. Ezután felöntöttem vízzel, és megpároltam. Mikor a tök kész lett, a húsát hozzá kanalaztam. 

Mivel a botmixerünk épp karácsony előtt döglött meg, a régi módszerrel pürésítettem, villával összetörtem a nagyobb darabokat, végül tésztaszűrőn átpaszíroztam. Ebbe jól bele lehet izzadni. Végül fűszereztem, adtam még hozzá vizet, egyet rottyant, és kész.

Főételként Vegasztrománia: Diósültjét készítettem el. Ezúttal is csak nagyjából sikerült követni a receptet: ementáli helyett pannónia, és friss helyett szárított fűszerek. Magok: dió, mandula és kesudió. Ez a csemege telitalálat, csak gratulálni tudok hozzá, nagy siker volt a mi asztalunkon is.

Mellé készítettem még nyers céklasalátát (cékla aprítva, narancs/grépfrut, újhagyma, citromlé, olívaolaj, só, bors), de csak a krumplisalátátval is isteni.

Idén négy féle aprósüteményt készítettem, igen, egy kicsit túllőttem a célon, de így tanul az ember. Lett hókifli, mákos csokiba mártott keksz, zabpelyhes keksz és banánkenyér. Idén már csak az utóbbit és egy, csak egy kekszfélét fogok készíteni, ha sikerül ... A zabpelyhes kekszbe tettem egy kanál levendulavirágot, nem lett rossz, de legközelebb inkább a narancshéjat próbálom ki. Imádom a levendulát, a kedvenc virágom is (a menyasszonyi csokrom is abból készült), de nem kell azt mindenbe beletenni.

És miközben régóta nem készült bejegyzés, egy csomó ötlet gyűlt össze:
  •         bab ételek
  •         kenyérsütés
  •         a vörös lasagne
  •         kend a ... kenyérre

Olvastok még? Már egy éve írogatok itt. Na és búék!!!

2012. november 20., kedd

Könnyű vacsora péntek estékre


Péntek este. Hulla fáradt. Finomat enne, olyan lélekmelegítőt. És gyorsan!

forrás


Paradicsomleves és É. vöröslencséje. 

A paradicsomleves szerintem sokunkban a menzát idézi, betűtészta és egyebek. Nem tudom, hogy ti szoktatok-e paradicsomlevest készíteni, lehet, hogy nem, mert unalmasnak tartjátok. 

Nálam mindig kerül bele sok zöldfűszer a zellerlapi mellett. És kedves szívünknek a betűtészta, de próbáltátok már például vajas galuskával (1 tojás, kb. 2 ek liszt, kb. 2 ek olvasztott vaj, vagy ínséges időkben egy lötty olaj, összekever, kiskanállal a lobogó levesbe szaggat)? A rizstől kiráz a hideg, szerintem a rizs nem való levesbe. Lehet kísérletezni ezzel az egyszerű levessel. Például:

Múltkor valahogy sehogy sem akart íze lenni, és akkor eszembe jutott, hogy a hűtőben van két-három szem paradicsom. Ezeket felkockáztam, és a főzés utolsó fázisában adtam a leveshez, hogy ne főjön szét.

Második fogás pedig É.vöröslencséje (vegán) volt, sok curryvel és chilivel. Jó forrón ettük, nyammm!

2012. november 13., kedd

Lila és narancs és barna


Észre se vettem: egy éves a blog!!! Juhúúúú!

És még egy hír: férj vegán lett (illetve nagyon törekszik rá), ennek két következménye van, többet főz (újabb juhhúúúú, kevesebb munka nekem és imádom a főztjét!) és ezentúl jelölni fogom a vegán recepteket, sőt igyekszem visszamenőleg is megtenni ezt.

A következő három recept volt a kedvencük idén ősszel, bár mindjárt vége, és jön a zord tél, de még egy ideig biztosan el lehet őket készíteni. Jelszavak: sütőtök, sok sütőtök, magvak és lila hagyma!


 


Sütőtökös gnocchi

Fűszeres Eszternél olvastam először, azt észrevettem, hogy anno ez végigsöpört a gasztroblogokon, mert utána Vegasztromániánál is rábukkantam erre a finomságra.
Nálam persze kicsit más lett, na így készült:

Hozzávalók:
  • egy nagyobb sütőtök fele megsütve, összetörve
  • 2,5 bögre liszt (1/3-a teljes kiőrlésű)
  • fél tömlő krémsajt
  • 1 tojgli
  • só, szerecsendió
Mivel az olajban sütés helyett inkább szeretek sütni vagy kifőzni, ezért a masszát több körben két kiskanál segítségével lobogó vízbe szaggattam (emiatt nem is biztos, hogy gnocchi ez a galus, mert az ugye kézzel formázzuk).

Mivel hatalmas adag kerekedett belőle, úgy döntöttem, hogy két szószt készítek hozzá, hogy meg ne unjuk, amúgy meg nem is lehet.

Almás sütőtök-galus szósz  
  • 1 alma kockákra vágva
  • 1/3 póré
  • 1/3 kocka feta
  • zsálya
  • némi olaj
Nekem nem sikerült ez "a zsályát meghebrentjük az olajban", kérem, odaégett. Szóval javaslom, inkább a végén adjátok hozzá. Az olajon megpároltam a pórét, majd rádobtam a többit, és összerottyantottam.


Cukkinis-lilahagymás sütőtök-galus szósz
  • 1 lilahagyma
  • fél salátacukkini
  • pisztácia vagy egyéb mag, ami otthon van
  • só, bors
Ugyanaz mint fentebb. A pisztáciát pucolás után a kés lapjával nagyon könnyű durvára törni.




Őszi barnarizs risotto V mint vegán! 
  • 1 bögre barna rizs
  • 2 répa kisebb kockákra vágva
  • 1 salátacukkini kisebb kockákra vágva
  • 1 lila hagyma apróra vágva
  • ¼ lila káposzta
  • 2 gerezd fokhagyma
  • kevés olaj
  • pici fehérbor
  • 2 bögre leves
  • szerecsendió, csili, köménymag
Egy lábosban üvegesre pároltam az olajon a hagymát, majd rádobtam a többi zöldséget, és egy picit még pirítottam őket. Majd rászórtam a barnarizst, és apránként hozzáöntögetve a levest, megfőztem. Magára lehet hagyni, de csak kevés ideig, mert igényli a folyadékot. A végé n rálöttyintettem a bort, és fűszereztem.

Cukkinis magvas pite
  • egy adag mirelit leveles tészta
  • 1 salátacukkini vékony karikákra vágva
  • 1 lila hagyma szeletelve
  • 1 tojgli
  • 1/3 kocka feta sajt
  • pisztácia, tökmag, vagy ami van
  • bors
A hagymát megdinszteltem, hozzáadtam a cukkinit, és egy picit pároltam. A tűzről levéve hozzákevertem a tojást, elmorzsolt fetát és a magokat. Egy sütőformába belenyomkodtam a kiengedett leveles tésztát, és ráöntöttem a cukkini-masszát. Kb. 200 fokon sült, hamar kész lett. Másnap hidegen a munkahelyen is nagyon örültem neki!


Nyamm!!!


2012. október 28., vasárnap

Egyszerű vacsorák, másnapra munkahelyi ebéd


Három kedvenc receptemet szeretném megmutatni nektek. Sokat készítem ezeket mostanában, mert nehéz külön a mikró nélküli munkahelyre és otthonra is főzni. Én imádom a forró kaját, és kevés meleg ételt tudok hidegen megenni, na, ez a három mindenképpen ilyen.
Ha emlékeztek a Cukkini bulgurra, ez volt a kiindulási pont, de a cukkinit padlizsánra cseréltem.

Padlizsán burlgur

2 padlizsán kockákra vágva
1 hagyma (bármilyen lehet) nagy kockákra vágva
1-2 szem paradicsom kockákra vágva
3-4 gerezd fokhagyma durvára vágva
1 bögre bulgur kétszeres vízben megfőzve
1 kicsi paradicsomkonzerv
olaj
só, bors, szárított menta, friss petrezselyem

A padlizsánt, a hagymát és fokhagymát egy picit kiolajozott jénaiba teszem, és fedő nélkül puhára sütöm kb. 180 fokon, 6-os fokozaton. Egyszer kétszer szereti, ha megkevergetjük. Amikor kész összekeverem a megfőzőtt bulgurral, hozzákeverem a paradicsomkonzervet, és fűszerezem. Lehet a padlizsánok mellé cukkinit, paprikát is sütni úgyanúgy nagyobb kockákra vágva.





A következő recept ehhez nagyon hasonló, egy picit táplálóbb a főtt tojások miatt, ezért ezt nehezebb napokra ajánlom, amikor kell a sok energia. A River cottage veg everyday könyvemből loptam:

River cottage rizses padlizsán és cukkini

3 hagyma nagy kockákra vágva
1 padlizsán kockákra vágva
2 cukkini kb. 1 centis szeletekre vágva
némi olaj
1 bögre rizs megfőzve
4 tojás keményre főzve
só, bors, 1 ek currypor

Kicsit leegyszerűsítettem a receptet, mert tök jó háromnegyedig bevágni a hagymát, és úgy megsütni, de amikor az ember lánya siet, a végeredmény szempontjából a kockákra vágott is jó.  A sütés úgyanúgy megy, csak a fűszerezés még a sütés előtt történik. Amikor kész a rizs, és a zöldségeink is megsültek, az egészet összekeverjük, és a főtt tojásokat félbe vágva a tetejére helyezve tálaltam.






A harmadik egy ázsiai ihletésű recept a Nosalty.hu-ról:


Az én vegakonyhámban a hagyma is lila, és tényleg csak pár percig szabad a zöldségeket pirítani, mert az a jó, ha ropognak egy kicsit.







Jó étvágyat!