A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fokhagyma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fokhagyma. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 30., szerda

Így élem túl a telet



Még egy hónap, és vége a télnek, de míg igazán kitavaszodik, a készleteink teljesen kimerülnek. Sokan betegek körülöttem, de én meglepő módon (és a korábbi évekhez képest), alig voltam beteg az elmúlt évben, kopp, kopp, kopp.



Néhány jó tanács:

  • sok folyadék, leginkább víz, télen én könnyen felejtek el inni, mert hideg van, hideg a víz, stb. pedig fontos, figyeljetek erre oda. Testápolót sem kell annyit használni, ha belülről hidratálunk,
  • sétáljunk (kutyások előnyben), fénylények vagyunk, a D vitamin szükséglet nagy részét még ebben a rusnya időben is pótolni tudjuk, ha kimegyünk egy kicsit a fénybe, szóval, mars ki a parkba, apropót mindig lehet találni, pl. randi,
  • emellett a mozgás is nagyon fontos, endorfintermelés, nem ragozom, ha nincs időtök, már az is segít, ha a másodikra nem lifttel megyünk, egy-két megállót gyors tempóban gyalogolunk,
  • sok nyers zöldség, gyümölcs: répa, cékla (remek páros lereszelve salátának) és a többiek
  • sok leves, én nagy leves-imádó vagyok, még nyáron is! Segít a folyadékbevitelben, és megmelengeti a lelkünket is,
  • a magvak segítenek a téli depresszió leküzdésében, mert magnéziumban gazdagok.


És végül, ha már a nátha szele megcsap:

  • gyömbértea: kb. 5-6 cm-nyit levágok a gumóból, meghámozom, vékony szeletekre vágom, és kb. fél liter vízben kis lángon addig főzöm, amíg szép aranyszínű lesz. Jó csípős!
  • elixír: kb. 1 cm-nyi hámozott gyömbért kis lukú reszelőn lereszelek, 1-2 evőkanál méz és egy fél citrom leve, elképesztően hatásos,
  • kurkuma: köhögős nyavalya esetén fél pohár vízben egy kanálhegynyi (na, most már ilyen szó is van) kurkuma port összekeverek, nagy levegő, pohárfeneke.


Emellett fokhagymás pirítós, chili, torma, pálinka és egy jó nagy alvás!

És sok nevetés, erre különösen ajánlott ennek a blognak az olvasása: http://tekasztorik.blog.hu/ 

2012. szeptember 23., vasárnap

Szívtelen fokhagyma


Már sokszor említettem a fokhagyma kibelezését, aminek fő előnye, hogy egy kis pepecselésért cserében az a bizonyos fokhagyma aroma nem köszön vissza órákkal később. Még a fokhagymás pirítós (nyammm) után sem! Teszteltem, tényleg! Gondoltam, ez megér egy bejegyzést, képeket is készítettem hozzá. Így lehet, hogy az is, aki nem fokhagyma barát, szeretni fogja ezt a remek zöldséget.

Műtétre fel!

Megtisztít, hosszában felvág, egyik féltekét kipiszkál, másikat is, és kész!


Kés hegyével kipattint

A kis ördög

És íme még néhány gyönyörű paprika kép a második kör (2 kg) hegyes, erős befőzésből:






2012. január 12., csütörtök

Krumplivacsorák - befejező rész

Az ünnepek alatt egy kissé elhanyagoltam az irkálást, aztán az év sem indult könnyen, de ma befejezem a krumplidiéta élménybeszámolóját. Előre szaladok egy kicsit, a diéta két hetes változata nem teljesíthetetlen feladat. És az eredmény magáért beszél: a bőrproblémám sokat javult, el teljesen nem múlt, ezért igyekszem az étrendemen változtatni egy picit például azzal, hogy kevesebb konzerv-típusú ételt fogyasztok. Másrészt néhány centivel karcsúbb is lettem, ami valljuk be, jó kiindulási pont az ünnepi vacsorák előtt.

Nem tudom, hogy egy dietetikus mit szólna az általam tett változtatásokhoz (ha van köztetek egy, kedves olvasók, bátran nyilatkozzon meg), de én a diéta után sokkal jobban éreztem magam, ezért az ösztöneim azt mondják, jól csináltam.

Befejezésül lássunk három vacsorát:

Paradicsomos puliszka

Hozzávalók:
- fél zacskó kukoricadara
- 2 szem paradicsom
- 250 g túró
- kevés tejföl
- kevés reszelt sajt
- só, bors, kevés olaj

A kukoricadarát megfőztem lobogó, sós vízben folyamatos kevergetés és "ugrándozás a daraköpködés elől" közepette :). Egy jénai edényt kikentem egy pici olajjal, ebbe beleöntöttem a megfőtt puliszka felét. Erre rákerült a túróréteg, majd a karikákra vágott paradicsom, só, bors, és ezt követte a puliszka másik fele, egy pici tejfölréteg és reszelt sajt (egy kis csalás, de a diéta vége felé...).  Bármilyen salátával nagyon finom.



Á. krumplija

Zseniális tanácsot kaptam az utolsó napok egyikében, amikor már úgy érzetem, nincs több recept a tarsolyomban, inkább nem főzök, nem eszem. Á. megmentett, ez az étel igazi kényeztetés, a hagyma és az alma egybesülése valami fantasztikus élmény. Lássuk hát:

Hozzávalók:

- 6 szem krumpli félig megfőzve
- 2-3 fej hagyma
- 1 alma
- kevés olaj és só

Mindent nagy darabokra kell vágni, és belehajítani egy jénaiba vagy más magas falú tepsibe. Meglocsoltam egy kis olajjal, sóztam, és alufólia alatt puhára sütöttem ezt a remek hármast.

Sült zöldségek párolt spenóttal és céklás rukkola salátával

Ezt  a sült zöldséges ételt igazán drágám készíti profin, mert ő nem fél, hogy túlságosan odaégnek a zöldek, és nem veszi ki előbb a sütőből, mint én. A fotón ezért nem épp a legtökéletesebben készült változat látható. Ti legyetek bátrabbak!

Hozzávalók:

- 1 cukkini
- 2-3 répa
- 2 krumpli
- 2 hagyma (ha van újhagyma, azt feltétlenül tegyétek bele)
- 4-5 gerezd fokhagyma
- és bármilyen zöldség (gomba, zeller, cékla, paprika)
- olíva olaj
- zöld fűszerek, lenmag

Elkészítése nagyon egyszerű. Először minden zöldséget megpucolok, nagy darabokra vágok, és beledobom egy jénai edénybe. Az a jó, ha egy kicsit megpúpozzuk a tálat, mert a zöldségek össze fognak esni. Majd mindenféle letakarás nélkül bevágom a sütőbe, és megsütöm. Vigyázat, meg fog égni egy picit, de úgy a finom. Hogy ne égjen szénné, inkább alacsonyabb hőfokon, lassan sütöm. Amikor ez megtörtént, jócskán meglocsolom olíva olajjal, és csak most fűszerezem (a sót is beleértve). A fotón rozmaringot láttok, amit én előbb beleteszek, mivel saját szedésről van szó, tehát szárított, ezért kellemetlen lenne, ha nem puhul meg.
Aznap este egy kis vízzel megpároltam a friss spenótot só és bors társaságában. A saláta pedig rukkola, reszelt cékla, só, bors és olíva olaj variáció lett.



A fokhagymát nem nagyon kedvelőkkel hadd osszak meg egy titkot, amit szintén életem párjától tanultam. Én imádom a fokhagymát, minden mennyiségben, de én sem szeretem, amikor "visszaköszön". Ennek ellenszere az, ha a megtisztított gerezdet félbe vágjuk, és kivágjuk a szívét! Ez a rész jól látszik, és a kés hegyével egyszerűen ki lehet pöckölni, kissé macerás dolog, de megéri.

A következő bejegyzésben gasztroélményekről lesz, nem is akárhonnan, hanem a Nagy Almából!