Húsevő a vega konyhában

Sohasem randiztam dohányossal, ő sem húsevővel. Aztán megkérte a kezem, és összeköltöztünk. Közös háztartás, közös konyha és főzés, családi ebédek anyunál. Ezek a dolgok sok kihívást jelentettek és jelentenek ma is.

Igazából meg akarom osztani veletek a vegetáriánusok világának apró-cseprő dolgait, külső szemmel, egy húsevő szemével. Cseppet sem célom kortesbeszédeket közölni ebben a blogban, hiszen magam sem váltam vegává azzal, hogy örök hűséget esküdtem, illetve technikailag még csak fogok, egy vegetáriánusnak, aki, ha pénztárcája és a lehetőségeink engednék, vegán lenne. De megosztanék veletek néhány tapasztalatot, receptet és trükköt a vega-konyha terén, amelyet én is most tanulok.

A kezdetektől elhatároztuk, hogy „kóser” konyhánk lesz, olyan edénnyel és eszcájggal, amit csak húsokhoz lehet használni, és lesz olyan, amit csak zöldekhez. El kell mondjam azt is, hogy jómagam nem vagyok egy nagy húsevő, nem halok meg a vörösboros marhapörköltért, viszont imádom a zsíros kenyeret, a szalonnáról már ne is beszéljünk. De ezeknek az életeknek véleményem szerint megvan a maga helyük és idejük az étrendemben. Ezért sem okozott gondot meghozni azt a döntést, hogy az otthonunkban nem főzök húst, csak különleges alkalmakkor. Néha megfordul némi felvágott vagy sonkás pizza a hűtő környékén, de húsevészetemet igyekszem a munkahelyi ebédek szintjére szorítani. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha párommal kirúgunk a hámból, és étteremben vacsorázunk, ellen tudok állni a rántott húsnak. Azt gondolom, fenntartható egyensúlyt alakítottunk ki ezen a téren.

Na, és hogy is kezdődött az én vegakonyhabeli ténykedésem. Először is rengeteg mindent tanultam az uramtól, aki a világot bejárva sok ételt ismert és tanult meg elkészíteni. De hát kinek van ideje a konyhában a legújabb recepteket tanulva gyorsan valami vacsit összedobni. Elkezdtem persze szörfölni a neten, és találtam elég sok érdekes receptet, de a legtöbb olyan hozzávalókat tartalmazott, mint a tönkölybúza, endíviasaláta és articsóka. Ezek az ételek, hozzávalók állati jók és egészségesek, egyben drágák is, és beszerzésük sem egykönnyű. Így hát ez volt az egyik dolog, ami rávitt a blogírásra. Olyan ételekről és tapasztalatokról akarok írni, amelyekkel az én vegakonyhám egyszerű, megfizethető és nagyon finom (kérdezzétek az uram) étkeket produkál.

Előrebocsátom, hogy a receptek nem nélkülözik a tejtermékeket és a tojást. Az alapszabály, amelyet követünk: semmi olyan nem kerül az asztalra, amely miatt állatnak szenvednie vagy épp meg kellett halnia. Így a hal és a rák is tilos. Azzal is tisztában vagyunk, hogy az asztalra kerülő tojás és tejtermékek nagy eséllyel származnak tömegtermelésből, pl.: csirkegyárból, ahol az állatok élete nem épp könnyű. Ezért igyekszünk a helyi kis piacon beszerezni a pecsétmentes tojás és tej helyett szójatejet fogyasztunk.

Ezek a kérdések tudomásom szerint igen megosztják a vegetáriánusokat. Úgy gondolom, hogy az általunk követett szabályok a vegetarianizmus legenyhébb ágához tartoznak. Ezért is csodálkoztam, amikor a minap beszereztem egy új vegetáriánus szakácskönyvet, és rögtön a bevezető fejezetben, ahol a táplálékok bemutatása szerepelt, a következő mondat olvasható: „A vegetáriánus étkezés ugyanis semmiképpen nem jelenti a tápérték- és ásványianyag-háztartás egyensúlyának bomlását, mert minden tápanyag tökéletesen pótolható növényekből, tejtermékekből, tojásból és halból.” Ez valóban igaz, de még hal sem kell hozzá, ugyanis tudomásom szerint az is állat kérem. Mégis wiki szerint a vegetarianizmusnak több fajtája közül egyik elfogadja a hal és tengeri herkentyűk fogyasztását (Pescetarianism), amelyet én nem sorolnék ide. 

A következő bejegyzésben a magyar konyha vega ételeiről lesz szó, nem viccelek, sok ilyen van.