A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krumpli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krumpli. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 18., vasárnap

A 13. napon




Még egy nap, és vége. Sokszor felmerült bennem, hogy kész, nekem most ennem kell egy sütit vagy bármit, tejfölt. Egyszer nem tudtam ellenállni egy kis tortának, de hát a kolléganőm születésnapját ünnepeltük, lecsúszott mellé egy kis pálinka is persze. Na, de mindjárt vége.

Írtam eddig a levesekről, még egy receptet szeretnék megosztani veletek, egyrészt mert télen különösen egészséges, nagy adagot lehet belőle készíteni, és naná, hogy finom.

G. néni levese az én vega konyhámban így készül:

Hozzávalók:
fél káposzta
-        2 hagyma
-       3 répa
     1-2 szem paradicsom
-       1/3 zellergumó
-       zellerzöld
-       4 szem krumpli
-       só (bors, ha nem diétázom)

Diétán kívül először az apróra vágott hagymát olajon megpirítjuk, és utána adjuk hozzá a többi zöldséget.

De ezúttal csak mindent felaprítottam, a káposztát lereszeltem, ami nem épp kellemes elfoglaltság. Persze amióta megkaptam a csodaaprítómat, 2 perc és egy egész káposzta eltűnik. Sosem gondoltam, hogy így tudok örülni egy konyhai kütyünek, mert nem vagyok nagy rajongója a fogyasztói táradalom ezen kényelmi elemeinek.

Egy nagy lábas kell, tényleg nagy, ebbe beletettem minden zöldséget, a krumplit lehet kicsit később, ha valakinek van ehhez türelme. Az egészet nyakon öntüttem vízzel, sóztam, és lassú tűzön megfőztem.
Ígértem, hogy írok a krumplivacsorákról, lássuk hát.

É. vöröslencséje

É. jól ismeri a Közel-Keletet, ez a recept is onnan való, és nagyon egyszerű. Egy titka van, a vöröslencsét nem szabad bioboltban venni, mert ott nagyon drága, vagy a piacon vagy a töröknél kell beszerezni.

Hozzávalók:

- 2-3 répa
- 1 fehérrépa
- egy fél zeller
- 1 krumpli
- én belecsempésztem egy hagymát is
- negyed kiló vöröslencse
- kicsi olaj
- római kömény, menta, egyéb keleti fűszerek (babérlevél, curry)

Diétán kívül a folyamat ismét a hagyma dinsztelésével kezdődik, majd a többi zöld megpirítása következik. A lencse nagyon hamar megfő, be sem kell előtte áztatni, ezért fontos, hogy a többi zöldség egy kicsit már meg kell edződjön mikor a lencsét hozzáadjuk. Majd felöntöttem vízzel, és puhára főztem. A római kömény helyett lehet használni rendes köményt is, persze a kettő nem helyettesíti egymást, de azzal is finom. Gyorsan elkészíthető egytálétel, nagyon ízletes.

Jó sok készült belőle, ezért másnap is ezt ettük vacsorára, és hogy kicsit feldobjam a vacsorát készítettem egy kis rukkola salátát. Semmi flanc, egy fél sárga kaliforniai paprikát apró kockákra vágtam, rádobtam a rukkolára, sóztam és meglocsoltam egy kis olíva olajjal és balzsamecettel.

Másnap este vendégségbe mentünk drágám öccséhez, és ő tiszteletben tartva az én szigorú diétámat a következőket főzte. Került az asztalra párolt spenót gombával, főtt burgonya kaporral és babos savanyú káposzta. Utóbbi recepjét megpróbálom megszerezni.

A következő bejegyzésben folytatom a krumplivacsorákat.

2011. december 12., hétfő

14 nap krumpli



Elég régóta gondolkoztam azon, hogy tisztítókúrát kellene beiktatni a karácsony közeledtével. Emellett majdnem két éve szenvedek egy bőrproblémától, amelyen négy különböző bőrgyagyász sem tudott segíteni. majd az ötödik olyan súlyos diagnózissal állt elő, hogy besokalltam és egy barátnőm javaslatára belefogtam a krumpli diétába.

Sokat olvastam már a szervezetben felgyűlő méreganyagok és a bőrbetegségek kapcsolatáról. A lényeg, hogy a májunk egy idő után nem bír ezekkel a káros anyagokkal, és kilöki őket, ez a kilökődés pedig a bőrön jelentkezik. A diéta elég szigorú, én igyekeztem a szabályok betartása mellett olyan ételeket készíteni, ami nem csak krumpli krumplival típusú.

A diéta lényege, hogy nem lehet állati eredetű ételt enni csak nagyon kevés fajtát, semmi édesség és olajban sült finomság, konzerv vagy már átalakított, gyári étel. A kenyér csak barna lehet, és abból is nagyon keveset szabad fogyasztani. Aki szeretné a teljes leírást, küldjön egy e-mailt a mutyurgyar@gmail.com-ra.

Reggeli krumpli

Viccet félre téve, reggel nem ettem krumplit. Hanem legtöbbször gyümölcsöt korpovit keksszel vagy abonettel (a kukoricásat imádom), vagy házi készítésű müzlivel e recept szerint. Persze itt-ott muszáj volt csalnom, különben egy hét után feladom a diétát, pedig nagyon szerettem volna bizonyítani, hogy van nekem ekkora akaraterőm. Így müzli készítésénél a mézet nem hagytam el, csak kevesebbet használtam, és az almalé sem frissen facsart volt. Engedélyezett a natúr joghurt, kefir és a túró is. Hetente egyszer-kétszer túrókrémmel ettem a kekszet gyümölcs helyett.

Répás túrókrém
250 g túró
2-3 ek natúr joghurt/ kefir
1 répa lereszelve
friss kapor vagy petrezselyem vagy más zöldfűszer. 

Összekutyul, és kész.

Krumpliebéd

A munkanapok ebédjei nem mutattak nagy változatosságot, mert az irodánk nincs konyhával ellátva, tehát a menzára voltam kényszerülve. A kiszolgáló fiúk eleinte furcsán néztek, amikor petrezselymes krumplit kértem párolt vagy grillzöldséggel. Pár nap után együtt érző pillantások kíséretében adták az étket. Egy hét után együtt már nevetve kaptam a „szokásosat”. A krumplipüré ünnepi ételnek számított, és néha nem tudtam ellenállni a zöldséglevesnek. Persze, amit nem én főztem, abban nem tudom mennyi vaj, só és egyéb tiltott anyag került, de nekem ez most így sikerült.

A teát viszont képes voltam cukor nélkül inni, a kávé esetében már nem voltam ilyen „erős”.

A szabályok sokasága melegágya a kreativitásnak – hiszem én. Rájöttem, hogy a legtöbb levesemet el tudom készíteni a diétának megfelelően. Csak kihagyom a leveskockát, borsot – hú, ez nem volt egyszerű – és a tejfölt, tejszínt. Újra elkészítettem a rég elfeledett tárkonyos krumplilevest.

Rég elfeledett tárkonyos krumplileves

- 4-5 szem krumpli
- 1 szál póréhagyma
- tárkony (szárazon is isteni)
- só

A megtisztított és felkockázott krumplit bedobjuk a felszeletelt póréhagymával egy fazékba, majd nyakon öntjük forró vízzel (nem vagyok nagy konyhai kütyü rajongó, mikrónk sincs, de szerintem a vízforraló fantasztikus dolog). Megfőzzük, a felénél fűszerezzünk (kiszámolta valaki, hogy ez mikor van? :P), és megesszük.


Megosztom veletek a tofulevesem receptjét, amely pofon egyszerű, és drágám szerint a ez már igazi gurmand eledel.

Tofu leves

- 2 kocka tofu (a kínai boltban 4 kocka van egy dobozban)
- 5-6 közepes gombafej
- 1 fej hagyma vagy fél szál póréhagyma
- 1 szál újhagyma
- 1 sárga paprika (csak mert találtam a hűtőben)
- néhány szelet erős zöldpaprika
- kevés szójaszósz (ez is csalás, de kérem…)
- icipici olaj

Az olajon megdinszteljük a hagymát, rádobjuk a szeletekre vágott gombát, és összepároljuk. Hogy a leveskocka hiányát kompenzáljam, beledobtam egy csíkokra vágott sárga paprikát és néhány szelet erős zöldpaprikát is. A tofut nagyobb kockákra vágtam, és hozzáadtam. A tofunak minél több időt kell a többi hozzávalóval együtt töltenie, sülve-főve, így lesz igazán finom. A végén megszórtam karikákra vágott újhagymával és pár csepp szójaszósz is cseppent rá. 

A következő bejegyzésben a krumplifőételekről lesz szó, addig is egy kis olvasnivaló: