A következő címkéjű bejegyzések mutatása: répa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: répa. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 29., kedd

Vörös lasagne



Most veszem észre, hogy soha nem írtam meg a „STOVE TOP LASAGNE” receptemet a blogra. Pedig tuti valahol ott hever a lakásban egy zsírfoltos cetlin (így szoktam jegyzetelni főzés közben). 

Lehet, hogy az elnevezés magyarázatra szorul: nemsütőben készült lasagne. Hogy mi? Az ember lánya annyira csóró volt nemrég (most is az), hogy az előző albérletében még sütő sem volt, csak a teteje, tudjátok, a gázrózsák. De ettől nem kámpicsorodott el, mikor fejéből az a remek ötlet pattant ki, hogy lasagne-t kéne sütni.


Összeaprított mindenféle zöldséget, és megpárolta őket, majd nyakon öntötte ezeket egy paradicsomkonzervvel. Ez lett a töltelék. Egy nagy labos aljára sok szeletelt hagymát halmozott, nyersen, egy kis olajjal meglocsolva, hogy felfogja a hőt, és ne égjen le az egész. Erre egy kis szósz, besamel, száraz lasagnetészta, és ezt kb. háromszor ismételte. Általában leégett az alja, de nagyon finom volt.

Aztán elköltöztünk, és lett sütő, és megpróbáltam nyers zöldségekkel, de nem lett jó. Úgyhogy én azóta sem sütöm, hanem főzöm a lasagne-t.  

Spenótszezonban a középső réteg tuti, hogy fokhagymával párolt spenót. Most télen meg arra gondoltam, hogy itt ez a sok gyönyörű piros-narancs zöldség, biztos jó lesz abból is.

Hozzávalók:

  • 1 cékla megfőzve, csíkokra vágva
  • 5-6 répa szeletekre vágva, serpenyőben odakapatva (picit legyen fekete)
  • 1 fehérrépa mint fentebb
  • 1 közepes sütőtök megsütve
  • 2 hagyma szeletekre vágva
  • 1 egész fokhagymagumó apróra vágva
  • 2-3 ek olajból és 2 ek lisztből besamel-szerű mártás (vízzel is lehet)
  • 1 tömlős krémsajt, amit a besamelbe keverek
  • 10 dkg reszelt sajt
  • fél doboz lasagne tészta (kb. 9 lap)
  • köménymag, kakukkfű, szerecsendió, fokhagymapor, chili
És ennél a pontnál gyakorlatilag már csak össze kell állítani. Már arra is rájöttem, hogy ha nem levesekhez használt lábosban készítem, hanem olyan magas falu laposabban, aminek teteje is van, akkor sokkal kevesebb eséllyel ég le.
Szóval nagy lapos lábas elő, egy lötty olaj, hagymaszeletek elrendezgetve rá. Következik az első réteg, mondjuk a sütőtök  amit kikanalaztam a héjából a hagymára, ezt fűszereztem fokhagymaporral és chilivel. Erre besamel következik, amibe szerecsendiót tettem. Majd tészta. Következő réteg a cékla, amit köménymaggal ízesítettem. Majd ismét besamel, tészta. Harmadik réteg a répakarikák kakukkfűvel. A tetején besamel és sajt. Általában adok hozzá egy kis vizet, és fedővel, nagyon lassú tűzön főzöm.Látványnak sem semmi, ahogy a cékla megfestette a tésztát. Isteni finom lett!


2012. szeptember 27., csütörtök

Kis konyhai baleset


Böjti rakott káposzta volt a terv innen, kevesebb mennyiségben, és réteslapokkal felturbózva. Megfőtt 4 tojás, elkezdtem előszedni a többi hozzávalót, hagymát felaprítottam, előbányásztam a savanyú káposztát a hűtő mélyéről… Kibontottam a befőttes üveget, már a színe sem volt jó, a szaga meg… úúhhh.

A réteslapok szavatossági ideje ma lejár… Vacsora kell. Van itthon cukkini, répa, hagyma. Beírtam a mindmegette keresőjébe, hogy réteslap, és találtam egy jót. Végül a két receptből gyúrtam egyet, remek vacsi lett, salátával ettük.

Cukkinis, répás rétes az én vegakonyhámban így készül
  • 1 csomag réteslap
  • 1-1,5 dl olaj
  • 1 db saláta cukkini lereszelve vagy darálva
  • 2 sárgarépa lereszelve vagy darálva
  • 1 fej hagyma apróra vágva
  • 4 főtt tojás
  • 2 ek tejföl
  • 1 marék zabpehely
  • 2-3 ek zsemlemorzsa
  • só
  • bors
  • köménymag

 Megdinszteltem a hagymát, majd hozzáadtam a répát, és két perc múlva a cukkinit. Fűszerezés után pár percig pároltam, majd a főtt tojásokat villával belenyomkodtam (15 dkg ricotta helyettesítése), és két keverés után levettem a tűzről. Belekevertem a tejfölt és a zabpelyhet,  utóbbit, hogy felszívja a leveket. 


A réteslapokat két részre szedtem (3-4 elég egy rúdhoz), és rétegenként megkentem olajjal. A tudósok nedves konyharuhát javasolnak alá, mert úgy könnyű feltekerni, de nekem gyorsan kellett ügyködnöm, úgyhogy az egyik adag kenegetése már a tepsibe lefektetett sütőpapíron történt, és így is működik. Megszórtam a felső réteslapot némi zsemlemorzsával, és a tölteléket rájuk kentem. Ezután jött a tekerés, még a tetejét is bekentem olajjal, és 200 fokon megsütöttem.


Lehet más fűszerezéssel is próbálgatni!

2012. március 18., vasárnap

Ezt ettem az elmúlt két héten...


Folytatom a hideg munkahelyi ebédek sorozatot.

Teljesen River Cottage Veg lázban égek, hirtelen felindulásból meg is rendeltem a könyvet, bármelyik pillanatban megérkezhet J. Hétfőre el is készítettem ezt a frittata-t, nagyon finom lett, sőt hidegen is kiváló. Sima sajt került bele, mert kecske nincs a közelemben.

Szerdán kétféle túrókrémmel ettem finom, friss kiflit. Az egyik tormás-céklás túrókrém Chili is vaníliától, a másik pedig répás túrókrém, amit csak úgy összedobtam. Került bele:
- 2 répa
- fél alma
- fél kocka túró
- joghurt
- szezámmag
- szerecsendió, kömény, só és bors

Estére is maradt, amit a párom így tálalt fel:

A háromszögek pedig bazsalikomos termelői sajt Etyekről (a Blahán lehet beszerezni).

Csütörtökön pedig a páromtól tanult brokkolis tésztasalátát ettem, de ezúttal pároltam a zöldségeket, nem pirítottam. Egy edény forró víz fölé tésztaszűróbe dobtam egy fél brokkolit, egy hagymát, egy kis csípős paprikát (mindezeket nagyobb darabokra vágva), és megpároltam. A kifőtt tésztával összekevertem, és jól megfűszereztem, majd rálöttyentettem egy kis olívaolajat.

Múlt hétfőn zabpelyhes cukkinifasírtot ettem rizzsel. Szerdán pedig a maradék rizsből pirított rizs készítettem céklasalátával. A pirított rizshez egy apróra vágott hagymát megdinszteltem, hozzáadtam felkockázott gombát és paprikát, amikor ezek megpuhultak, ráborítottam a rizst majd két felvert tojást, és addig kevergettem, amíg a tojás megszilárdult.

Jövő héten is jönnek a hideg étkek!

2011. december 18., vasárnap

A 13. napon




Még egy nap, és vége. Sokszor felmerült bennem, hogy kész, nekem most ennem kell egy sütit vagy bármit, tejfölt. Egyszer nem tudtam ellenállni egy kis tortának, de hát a kolléganőm születésnapját ünnepeltük, lecsúszott mellé egy kis pálinka is persze. Na, de mindjárt vége.

Írtam eddig a levesekről, még egy receptet szeretnék megosztani veletek, egyrészt mert télen különösen egészséges, nagy adagot lehet belőle készíteni, és naná, hogy finom.

G. néni levese az én vega konyhámban így készül:

Hozzávalók:
fél káposzta
-        2 hagyma
-       3 répa
     1-2 szem paradicsom
-       1/3 zellergumó
-       zellerzöld
-       4 szem krumpli
-       só (bors, ha nem diétázom)

Diétán kívül először az apróra vágott hagymát olajon megpirítjuk, és utána adjuk hozzá a többi zöldséget.

De ezúttal csak mindent felaprítottam, a káposztát lereszeltem, ami nem épp kellemes elfoglaltság. Persze amióta megkaptam a csodaaprítómat, 2 perc és egy egész káposzta eltűnik. Sosem gondoltam, hogy így tudok örülni egy konyhai kütyünek, mert nem vagyok nagy rajongója a fogyasztói táradalom ezen kényelmi elemeinek.

Egy nagy lábas kell, tényleg nagy, ebbe beletettem minden zöldséget, a krumplit lehet kicsit később, ha valakinek van ehhez türelme. Az egészet nyakon öntüttem vízzel, sóztam, és lassú tűzön megfőztem.
Ígértem, hogy írok a krumplivacsorákról, lássuk hát.

É. vöröslencséje

É. jól ismeri a Közel-Keletet, ez a recept is onnan való, és nagyon egyszerű. Egy titka van, a vöröslencsét nem szabad bioboltban venni, mert ott nagyon drága, vagy a piacon vagy a töröknél kell beszerezni.

Hozzávalók:

- 2-3 répa
- 1 fehérrépa
- egy fél zeller
- 1 krumpli
- én belecsempésztem egy hagymát is
- negyed kiló vöröslencse
- kicsi olaj
- római kömény, menta, egyéb keleti fűszerek (babérlevél, curry)

Diétán kívül a folyamat ismét a hagyma dinsztelésével kezdődik, majd a többi zöld megpirítása következik. A lencse nagyon hamar megfő, be sem kell előtte áztatni, ezért fontos, hogy a többi zöldség egy kicsit már meg kell edződjön mikor a lencsét hozzáadjuk. Majd felöntöttem vízzel, és puhára főztem. A római kömény helyett lehet használni rendes köményt is, persze a kettő nem helyettesíti egymást, de azzal is finom. Gyorsan elkészíthető egytálétel, nagyon ízletes.

Jó sok készült belőle, ezért másnap is ezt ettük vacsorára, és hogy kicsit feldobjam a vacsorát készítettem egy kis rukkola salátát. Semmi flanc, egy fél sárga kaliforniai paprikát apró kockákra vágtam, rádobtam a rukkolára, sóztam és meglocsoltam egy kis olíva olajjal és balzsamecettel.

Másnap este vendégségbe mentünk drágám öccséhez, és ő tiszteletben tartva az én szigorú diétámat a következőket főzte. Került az asztalra párolt spenót gombával, főtt burgonya kaporral és babos savanyú káposzta. Utóbbi recepjét megpróbálom megszerezni.

A következő bejegyzésben folytatom a krumplivacsorákat.

2011. december 1., csütörtök

Répafelfújt



Egyik barátnőmtől kaptam ezt a receptet és ki is próbáltam, mert bevallom, felfújtat még sosem készítettem, ez pedig nagyon jól hangzott.

Hozzávalók (feleztem az eredeti mennyiséget)
- 3 nagyobb répa (kb. 300 g) megfőzve
- 2 tojás
- 7 dkg cukor
- 4 dkg puha vaj
- 1,5 dkg liszt (kb. 1 ek)
- egy kis főzőlé
- fél evőkanál sütőpor
- őrölt fahéj
- őrölt szerecsendió
- csipet só
- fél evőkanál olaj, ezzel kikenjük a formánkat, majd kimorzsázzuk

Persze megint változott a recept, tej, narancshéj és narancslé nem került bele, mert nem vagyok jól felkészült házitündér J. A leveket a répa főzőlevével helyettesítettem.
A tetejére a recept szerint 12 dkg barna cukrot, 5 dkg diót, 4 evőkanál puha vajat kell szórni. Én csak a vajat használtam, de a diót legközelebb nem hagyom ki. A kóstolás után levont tanulság: a cukor rengeteg, legközelebb vagy elhagyom vagy nagyon picit teszek bele. A tetejére már eleven nem tettem, mert soknak tűnt.

A sütőt előmelegítettem. A megfőzött, lecsepegtetett répát, az olaj kivételével minden hozzávalóval összekevertem és botmixerrel összedolgoztam. Én jénai edényt használtam a sütéshez, amelyet mint már fent jeleztem, kikentem az olajjal és kimorzsáztam. Ebbe öntöttem a masszát és megszórtam kicsi vajdarabokkal és egy kis morzsával.  Nagyon érdekes, szivacsos állaga lett, és vicces remegett, amikor a tányérra helyeztem.


Háromhagymás gersli rizottó

A répafelfújt mellé hagymás gersli rizottót tálaltam, a receptet pedig innen csentem: http://chiliesvanilia.blogspot.com/2008/01/rpagyngy-miszerint-gersli.html.

Készítettem már fehérborral és anélkül is, szerintem mindkettő finom. Készítsétek, ahogy jónak látjátok. És a húsleves helyett természetesen zöldségleves kockából készült levet adtam hozzá.
A gersli vagy árpagyöngy nagyon egészséges és változatosabbá tehetjük vele köret-fegyvertárunkat. Nem beszélve arról, hogy milyen olcsó. 

Nevetni nem ér, a gersli rizottó és a répafelfújt mellé céklasalátát tálaltam. De ezúttal kicsit megbolondítva: a lereszelt céklához kifilézett grépfrútot adtam, sóztam, borsoztam és egy kis olívaolajjal meglocsoltam. A grépfrút fanyarsága jól ellensúlyozta a répafelfújt édességét. Szerintem remek egységet alkotott ez a három étek a tányéron.


Van valakinek jó gerslis receptje?

2011. november 20., vasárnap

Főzelékfeleségek I.



Szóval mivel is házasítom én a drága jó főzelékeket. Kezdjük a legegyszerűbbel: tükörtojás. Szerintem megunhatatlan, de azért ha túlzásba visszük még sem jó. Aztán ott vannak a közértekben – szinte mindenhol – kapható szójafasírt porok, amelyek nem rosszak, de nekem túl szárazak, bár lehet őket keverni friss zöldségekkel.

Amit most szeretnék bemutatni az részben egy saját fejlesztésű zöldségfasírt, egy másik receptet a neten találtam, és kissé átalakítottam. A harmadik pedig egy szakácskönyvből jött, és némi átalakításon ment át, mire a tányérunkra került.

Az én vegakonyhám zöldségfasírtjának hozzávalói:
- 1 cukkini
- 1 kis darab zellergumó fele
- fél répa
- 1 hagyma apróra vágva és olajon megdinsztelve
- 1 tojás
- egy kis pohár rizs félig megfőzve (1 pohár vízzel)
- lenmag, az elengedhetetlen, gyomrunk védője
- 2 ek tejföl
- kevés zsemlemorzsa
- só, bors, csilipor, curry por, gyömbérpor (ízlés szerint)

Elkészítés:

1. Lereszeljük a cukkinit, répát és a zellergumót.
2. Feltesszük a rizst főzni.
3. A megdinsztelt hagymát, a tojást, a félig főtt rizst, lenmagot és a tejfölt hozzáadjuk a lereszelt zöldségekhez. Fűszerezzük. Ha túl folyós lenne az állaga, tegyünk bele zsemlemorzsát.
4. Egy evőkanállal kupacokat halmozunk sütőpapírral kibélelt tepsibe. Megszórjuk a tetejüket morzsával, megkoronázzuk egy csipet vajjal. Ropogósra sütjük.




Az összes nem fért le a tepsiben, így kivajaztam és morzsáztam két szufléformát, és ezekben sütöttem meg a maradékot. A hűtőnkben folyó érdekes kísérletek eredményeképpen találtam egy kis még épp nem halott mozzarellát. Ezeket a szufléformákba töltött kupacok tetejére halmoztam.





Ma ugyan nem főzelékkel, hanem petrezselymes krumplival és a világ legegyszerűbb céklasalátájával tálaltam.
A cékla a világ egyik legjobb gumóféléje. Télen különösen sokat egyetek belőle, lehet nyersen, főzve, sütve és a klasszikus ecetes formája is nagyon jót tesz a szervezetnek.



A világ legegyszerűbb céklasalátája:

1. Meghámozzuk és lereszeljük a céklát (2 személyre én egy közepeset szoktam). Ekkor úgy nézünk ki mint egy gyakorlott sorozatgyilkos, de sebaj.
2. Sózzuk, borsozzuk és meglocsoljuk egy kis olívaolajjal

Jó étvágyat!!! A következő bejegyzésben egy másik főzelékfeleségről lesz szó.