2012. március 18., vasárnap

Ezt ettem az elmúlt két héten...


Folytatom a hideg munkahelyi ebédek sorozatot.

Teljesen River Cottage Veg lázban égek, hirtelen felindulásból meg is rendeltem a könyvet, bármelyik pillanatban megérkezhet J. Hétfőre el is készítettem ezt a frittata-t, nagyon finom lett, sőt hidegen is kiváló. Sima sajt került bele, mert kecske nincs a közelemben.

Szerdán kétféle túrókrémmel ettem finom, friss kiflit. Az egyik tormás-céklás túrókrém Chili is vaníliától, a másik pedig répás túrókrém, amit csak úgy összedobtam. Került bele:
- 2 répa
- fél alma
- fél kocka túró
- joghurt
- szezámmag
- szerecsendió, kömény, só és bors

Estére is maradt, amit a párom így tálalt fel:

A háromszögek pedig bazsalikomos termelői sajt Etyekről (a Blahán lehet beszerezni).

Csütörtökön pedig a páromtól tanult brokkolis tésztasalátát ettem, de ezúttal pároltam a zöldségeket, nem pirítottam. Egy edény forró víz fölé tésztaszűróbe dobtam egy fél brokkolit, egy hagymát, egy kis csípős paprikát (mindezeket nagyobb darabokra vágva), és megpároltam. A kifőtt tésztával összekevertem, és jól megfűszereztem, majd rálöttyentettem egy kis olívaolajat.

Múlt hétfőn zabpelyhes cukkinifasírtot ettem rizzsel. Szerdán pedig a maradék rizsből pirított rizs készítettem céklasalátával. A pirított rizshez egy apróra vágott hagymát megdinszteltem, hozzáadtam felkockázott gombát és paprikát, amikor ezek megpuhultak, ráborítottam a rizst majd két felvert tojást, és addig kevergettem, amíg a tojás megszilárdult.

Jövő héten is jönnek a hideg étkek!

Tavaszköszöntő ebéd


Múlt szombaton a gyönyörű időnek és a tavasznak örülve elképesztő főzésbe kezdtem. Készült leves, főétel salátával és desszert.

A levest a japán konyha ihlette:

Tofus kelkáposzta leves

- 1 lilahagyma csíkokra vágva
- fél kelkáposzta csíkokra vágva
- egy fehérrépa csíkokra vágva
- fél kisebb zellergumó csíkokra vágva
- füstölt vagy sima tofu (1 kocka vagy 3 szelet) szeletekre vágva
- zeller zöld csíkokra vágva


Volt otthon egy fél, kisebb kelkáposzta, egy kis új zeller, fehérrépa és némi füstölt tofu. Ha emlékeztek még a tofu levesre, hasonlóan készítettem ezt is. Lilahagymát felszeleteltem, és kevés olajon megfonnyasztottam. Közben mindent csíkokra vágtam. Megfigyeltétek már, hogy ha másként vágjátok fel a hozzávalót, olyan, mintha más étel lenne? Így is lehet változatosan főzni. A hagyma után beledobtam a fazékba a gyökeret és a zellergumót, pár percet kevergettem, majd a kelkáposzta és a zeller zöld követte őket, végül a tofu. Felöntöttem az egészet forró vízzel, sóztam, borsoztam. A végén egy kis szójaszósz is lottyant a levesbe.

A főétel három részből állt: Háromhagymás gersli rizottó, tepsiben sült krumpli hagymával és rozmaringgal majd zöldsaláta pomelóval.

Erről a rizottóról is írtam már, a Chili és vanília blogján találtam, és most kivételesen bor is került bele.


A hámozatlan krumplikat nagyobb darabokra vágtam, és egy szintén nagyobb darabokra vágott vörös és egy lila hagyma társaságában pici olajjal meglocsolva sütőben megsütöttem. Mindezt fedő nélkül, hadd piruljanak. Mielőtt bekerültek a sütőbe, szárított rozmaringot összetörtem egy mozsárban egész borssal, és megszórtam az egyveleget, majd jól megsóztam.


A saláta pedig egy fél, fodros saláta összetépkedett leveléből és egy fél kifilézett polemóból, só, bors, olíva olaj és balzsamecetes öntetből állt. A pomelót múlt héten hozta valaki a bulira. Őszintén szólva szerintem, nem nagy szám, én jobban odavagyok a grépfrútért.

A desszert pedig egy igen érdekes könyvből került elő: buggyantott körte A francia nők nem híznak-ból. Ez egy nagyon érdekes könyv, ajánlom mindenkinek, kedves olvasmány jó receptekkel.

Két körte volt itthon, nekünk pont elég lett. A buliról maradt egy kis száraz tokaji szamorodni (1 bögre), azt felforraltam egy fél bögre cukorral, majd öt percig lassú tűzön bugyogtattam. Ezután belekerült két evőkanál citromlé és a meghámozott, negyedekbe vágott körte. Még tíz percig főztem, utána kihűtöttem és vaníliafagyival tálaltam.

Nem is lehetett volna szebben üdvözölni a tavaszt!

2012. március 3., szombat

Ebédeljünk hidegvérrel II.


A hidegvérrel való munkahelyi étkezés ezen héten is folytatódott. Bár most kevesebb időm volt, így kétszer is venni kényszerültem az ebédet, de jöttek új ötletek. 

Hétfő: kinyitott a pizzásfiú a közelben, iiiii J.
Kedd: zsidó rizs.
Szerda: cukkini muffin grépfrút-céklasalátával.
Csütörtök: kellett még egy nap szünet, a menzán ettem, stílusosan rántott sajtot.
Péntek: cukkini muffin joghurtos padlizsánsalátával.

Zsidó rizs:

Hozzávalók:

- 1 bögre rizs megfőzve
- 1 kukorica konzerv
- 2 főtt tojás
- 6-8 csemege uborka
- 1 pohár kefir
- majonéz, só, bors

Mindent apróra vágok (a rizst és a kukoricát nem J), és egy nagy tálban összekeverem, majd ízestem, és elküldöm hidegebb éghajlatra, ahol eltölt néhány órát. Ezt az ételt szoktam bulikra is készíteni, mert az uborka miatt pikáns, ugyanakkor a tojás miatt laktató, és eddig mindenki szerette.

Cukkini muffin grépfrút-céklasalátával:

Ahogy ígértem, kísérleteztem egy kicsit a muffin recepttel, a következőképp alakultak a hozzávalók:

- 2 tojás
- 1 dl olaj
- 1,75 dl tej
- 15 dkg cukkini (kb. egy fél)
- 15 dkg liszt
- 15 dkg teljeskiörlésű liszt
- 6 dkg reszelt sajt
- fél tömlőnyi krémsajt
- 1ek sütőpor
- 1 gerezd fokhagya
- fél vöröshagyma
- 1 tk só

Két tepsinyi lett belőle, igaz,  hogy kisebb muffinokkal. Nem lett annyira olajos az állaga, de még nem az igazi. Ki fogom próbálni joghurttal is.

A saláta pedig egy kifilézett grépfrút és lereszelt cékla olívaolaj és kevés citrom társaságában.

Joghurtos padlizsánsaláta:

1 padlizsánt kockákra vágtam, sózva állni hagytam egy kicsit, majd lemostam, és kevés olajon megpirítottam, majd egy kis víz hozzáadásával puhára pároltam. Joghurtba kevertem szárított mentát, összezúzott koriandermagot és köményt, mikor kihűlt ezzel fűszereztem a padlizsánt. 

Szombat esti buli az én vegakonyámban


Múlt szombaton egy szokásos vegabulival próbáltuk elűzni a telet, szerintem jó munkát végeztünk. A vegaestéket régóta szervezünk, az alapvető ötlet az volt, hogy főzzünk együtt. Eredetileg mindenki hozott egy alapanyagot, és ott és akkor találtuk ki, mit főzünk. Azóta a kalandvágy egy kissé alább hagyott, többnyire előre elkészített kaja érkezik (egytől egyig isteni falatok), de előfordul, hogy egy kis csapat elfoglalja a tűzhelyet vagy a konyha egy szegletét, és főz. A végeredmény mindig nagyon jó, sokat tanulunk egymástól, új dolgokat ismerünk meg. Titkos álmom, hogy egyszer továbbfejlesszük ezt lakásétteremmé, amiről eddig még csak olvastam, és nagyon szeretném kipróbálni vendégként, majd vendéglátóként is.
Mi most a következő menüvel készültünk: drágám rántott gombát készített csilis mogyoró szósszal, én pedig a múltkori posztban leírt tésztasalátából készítettem egy óriási adagot (sima paprikával és paradicsommal), és sütemény is került az asztalra.  
Íme, néhány kép, amint drágám evőpálcikával paníroz, na ezt csináljátok utána, nekem nem menne…


És a végeredmény:




Nemrég olvastam Urban:Eve blogján egy új vega szakácskönyvről, Hugh Fearnley-Whittingstall – River Cottage meséi - River Cottage Veg Every Day című könyvéről. Régen is nagyon szerettem Hugh műsorait, és most megkerestem a youtube-on, és fent van néhány epizód. Mondhatom, továbbra sem csalódtam benne, itt van az első epizód vége, amiben a megszokott húsos parti helyett vega sütögetést rendeznek a barátoknak, hmmm, a nyál összefut a számban…


És a legfontosabb mondanivalója ennek a résznek, ami többször előjön, és a szívemből szól: a vegetáriánus főzés arra inspirál, hogy jobbat, finomabbat és egészségesebbet főzzek.

2012. február 24., péntek

Ebédeljünk hidegvérrel


A válságnak sajnos még nincs vége, a fizum is kevesebb lett, így jött az elhatározás: lecsökkentem a helyi menzán, büfékben való ebédelést, és többet főzök, és ez jó lesz, mert nem költök annyit. 
A helyzet nem lenne nagy kihívás, ha a munkahelyi konyhán lenne egy használható mikró, de nincs. És én nem szeretem az átlag ebédet hidegen enni. Így a múlt hétvégét a hideg és finom munkahelyi ebédek megtervezésével töltöttem. 

Íme, ezt ettem a héten:

Hétfő: hideg tésztasaláta lila káposzta salátával.
Kedd: két, rozsos zsemle tofu steakkel és fehér bab kencével.
Szerda: cukkini muffin főtt tojásos lila káposzta salátával.
Csütörtök: egy nap szünet kell, a menzán ettem.
Péntek: palacsinta cukkini-répa töltelékkel.

Gondolom, mindenki összerakta, hogy ezeket az ételeket otthon készítem, tehát vega ebédekről lesz szó J.

Hideg tésztasaláta lila káposzta salátával:

Hozzávalók:
Tészta:
- orsótészta (fusili)
- 1 konzerv kukorica
- 1 piros kaliforniai paprika (szerintem lehet sima tévé paprika és paradicsom is, úgy még olcsóbb, legközelebb úgy készítem)
- 1/3 póréhagyma
- sok tejföl, ha van maradék krémsajt, azt is bele lehet keverni
- kevés olaj, só, bors, zöldfűszerek tetszés szerint
Saláta:
- 1/3 lila káposzta apróra vágva
- citromlé, olíva olaj, só, bors

A tésztát megfőztem, közben a póréhagymát megpirítottam egy kis olajon és utána hozzáadtam a kockára vágott paprikát és a kukoricát, kevés ideig pároltam – nem baj, ha félig nyers -, és utána rázuttyantottam a tésztára. A tejfölt a csomagolás előtt közvetlenül kell ráönteni, mert a tészta magába szívja a nedvességet.

A saláta pofon egyszerű: a hozzávalókat össze kell keverni. 

Rozsos zsemle tofu steakkel és fehér bab kencével:

Hozzávalók:
- egy kis bögre fehérbab
- egy kis fej hagyma
- só, bors, kakukkfű
- 2 kocka fehér tofu
- kevés olaj

Nekem apró szemű fehér babom volt otthon, ami rengeteg ideig fő, még úgy is, hogy egész éjjel vízben csücsült. Feltettem főzni friss vízzel és a nagyobb kockákra vágott hagymával. Főtt órákig, majd a végén fűszereztem, hozzáadtam egy kis olajt és leturmixoltam. Egy kicsit hígnak tűnt, még főzögettem, de reggelre egész jó, pástétom állagú lett. A tofut 1 centis szeletekre vágtam, és forró olajban megpirítottam, sóztam, borsoztam. Mivel nagyon puha, forgatni kell sokszor, de óvatosan ám, mert törékeny.
Vettem hozzá két nagyon finom rozsos zsemlét, és ebédkor állítottam össze a szuperszendvicset.

Nagyon laktató volt!

Cukkini muffin főtt tojásos lila káposzta salátával: 

A muffin receptet innen vettem, de persze változtattam rajta. 6 dkg cukkini helyett, kb. 15 dkg-ot tettem bele, és parmezán épp nem lévén otthon – mondtam, hogy válság van – sima reszelt sajtot használtam.  A végeredmény nem lett rossz, sőt pikk-pakk elfogyott, de nem voltam vele teljesen elégedett. Jövő héten kipróbálom kevesebb olajjal, és egy picit nagyobb mennyiségben.

A salátához vinaigrette öntetet készítettem citrommal. Négy muffin, egyharmad lila káposzta és két főtt tojás volt az ebéd, alig bírtam vele.

Palacsinta cukkini-répa töltelékkel:

Hozzávalók:

- fél cukkini
- 2 kisebb répa
- 1 kisebb hagyma apróra vágva
- némi gomba maradék (szerintem lehet bármilyen zöldség)
- szezámmag, lenmag
- én curryvel és köménymaggal fűszereztem
- tejföl

A zöldségeket lereszeltem, a hagymát közben megpirítottam egy kevés olajon, majd hozzáadtam a reszelményeket és fűszereztem. Egy kis párolás után hozzáadtam 2 evőkanál tejfölt, és egy perc kevergetés után kész lett. Közben kisütöttem egy rakás palacsintát, és szép tekercseket készítettem.

És ezt mindjárt megeszem!

Ha van valakinek ötlete, írja meg, mert jövő héten is hideg ebédeket fogok enni!


2012. február 19., vasárnap

Pirítsd és keverd




Angolul stirfry, nem tudom, hogy van-e rá magyar szó. Van? Ez megint egy olyan kaja, hogy épp mi van otthon, az kerül bele. Például ma a következő maradék zöldségeket használtam fel: két répa, egy cukkini, egy paprika, hagyma és egy harmad káposzta.

A piritsd és keverd étel – valaki mondjon már rá egy jó magyar szót -  alapelve az, hogy egy nagy serpenyőben vagy lábasban az első fázis után - ami nagyobb kockákra vágott hagyma dinsztelése -  gyakorlatilag bármilyen nagyobb darabokra vágott zöldséget összepirítunk nagy lángon, folyamatos kevergetés mellett. 

Lehet az brokkoli, padlizsán, paradicsom, zeller. Céklát és karalábét még nem próbáltam, de miért ne. A zöldségeket puhulási sorrend szerint adom hozzá, és a fűszerezés is teljesen egyéniesíthető. Nálunk biztosan kerül bele csili és a végén szójaszósz. Lehet különböző magokal is hozzáadni. Ebben az esetben az olajba először a magok (mogyoró, lenmag, szezámmag stb.) kerülnek, de lehet tenni hozzá egy kis csíkokra vágott gyömbért, csilit, majd ezt követi a hagyma és a többi. Egy pici vizet is szoktam hozzáadni, csak hogy le ne égjen.

Általában párolt rizzsel tálaljuk, de ma kipróbáltam egy receptet a Vegetáriánus ételek című könyvből. Maga a könyv nem egy főnyeremény, nem ajánlom, mert nincs benne hozzávalók szerinti tárgymutató és a receptek nincsenek úgymond összepárosítva.

„Csőben sült burgonya klasszikus módon” egy pici átvariálva az én vega konyhámban így készül:

Hozzávalók:

- 1 ek olaj
- kevés fokmagymasó
- 5-6 krumpli megtisztítva, szeletekre vágva
- 1 pohár tejföl (semmi créme fraiche cicózás, se tejszín)
- kb. fél dl tej
- maradék krémsajt, amit a hűtőben találtam
- 1 tojás (ha csak tojássárgáját használnék, a fehérje tuti a vécében kötne ki, az meg pazarlás, ráadásul ebben a receptben nem is tartom indokoltnak)
- só, bors, szerecsendió

A formát kikentem olajjal, és fokhagymával való dörzsölés helyett egyszerűen megszórtam egy kis fokhagymasóval. A sütő előmelegítéséről nemrég olvastam egy cikkben, hogy rengeteg energiát használ el fölöslegesen, így ez is kimaradt. Ez után összekevertem a tejfölt a tejjel, a tojással és a fűszerekkel. A krumpliszeleteket belezuttyantottam egy jénaiba, ráöntöttem a tejfölös szószt, és fedő alatt sütöttem kb. 45 percig. Mindjárt meglátjuk milyen lett. Nem lett rossz, de lehet, hogy legközelebb maradok a rizsnél. 

Egy másik cikkben, azt hiszem, az index.hun olvastam tanácsokat arról, hogy hogyan etessünk családunkkal minél több gyümölcsöt. Például vágjuk fel cikkekre az almát és tegyük az asztalra. Akármilyen banálisan hangzik, működik, nálam is! Én mondok még egyet:

Almás zellersaláta

Egy fél gumó zellert és két almát reszeljünk le, öntsük nyakon fél pohár joghurttal, só és bors kíséretében a fenti vacsora kíváló kísérete lesz, de húsok mellé is ajánlom. Aki nem szereti a joghurtot, tegyen bele majonézt is vagy tejfölt.





Egyetek sok nyers zöldséget és gyümölcsöt, ez a tél vége felé különösen fontos!

Beleharaptunk a Nagy Almába



Igen, New York-ban jártunk, még mindig hihetetlennek hangzik. Családlátogatás és karácsonyozás között volt alkalmam egy-két vegetáriánus kajaélményt tapasztalni, hadd osszam meg veletek ezeket.

Az első a Soho és China Town határán ért egy mexikói bistróban, a Papatzulban. A hely csípős salsáiról híres, amiket ki is próbáltunk tortilla chips kíséretében. Öt féle salsát tálaltak fel egy hosszúkás tányéron a kevésbé erőstől a legerősebbig. Ez utóbbi zöld színű volt, és annyira ízlett nekünk, hogy kaptunk még egy adagot a pincértől J.

Mivel a hely kifejezetten nem vega, leginkább az előéletek közül választhattunk. A salsák után elfeleztünk egy elképesztően finom pálmasalátát (Ensalada de Palmito), amibe a ’pálma szívét’ vágták bele, római salátával, uborkával, koktélparadicsommal, majd nyakon öntve koriander-lime dresszinggel. A piros pöttyök pedig gránátalma magok, hmmmm.



A következő két étel hasonló gasztro-orgazmikus élményként szolgált. Az egyik kis, sült kukoricatortácskákon (leginlább ropogós puliszkához tudnám hasonlítani) csücsülő cukkini-gomba ragu kecskesajttal koronázva (Sopes con Calabaza, Hongos, Queso de Cabra), a másik pedig gomba-cukkinivirággal töltött enchillada volt.





Egy másik nap a Village-ben erre az étteremre találtunk: a Red Bamboo Soul bisztró igazi vega hely, de nem akármilyen. Megálltunk a bejárt előtt az étlapot vizslatni, és én kissé megütközve olvastam a következő ételneveket: barbeque csirke, steak burger stb. Persze minden étel szója, szejtán (búzasikérből készült „búzahús”) és glutén felhasználásával készül, de még a tálalás is az „eredetit” idézi, a sült oldalasról mutatok egy képet:



Én szójából készült húspogácsát ettem, párolt mazsolás almával, édesburgonya pürével és egy „collard green” nevezetű valamivel, ami igazi déli (értsd: dél USA) étel, és a káposzták családjába tartozik.




Jó ilyen dolgokat kipróbálni, nem?